Munkából siettem haza, karácsony napja volt. Beléptem az ajtón, fínom illatfelhő és meleg szoba várt.
Mindenkin látszott, nagyon várja az estét, a gyertya gyújtást és a közös vacsorát.
Együtt, csak egymásra figyelve, kis családommal - ami csak ritkán fordult elő. Éreztem a hátamon is az izguló tekinteteket.
Csinos kis szoknyában a kislányom elém állt, cipőinek orra egymás felé fordulva, cseppnyi ujjával maga elé varázsolt. Elé térdeltem, mosolyogva vártam, hogy mit akar.
-Apuka!- kezdte suttogva -hallottam, hogy az ajándékot Ti veszitek, nem is a Jézuska hozza. Lesütötte tekintetét, majd a hatalmas szempillák tágabbra nyíltak és hangosan mondta:
-Ne haragudj meg, én mégis szeretném azt hinni, hogy mégis Ő, csak Ti adjátok át.
Nem tudtam válaszolni, mert megszólalt egy kis csengettyű, ami azt jelezte, beléphetünk a szobába, ahol a feldíszített fenyőfa állt. Sok kicsi és nagyobb csomag között, ott ült a méretes, kedves arcu bohóc.
A kislányom nyomban odafutott és átölelte a színes, puha bábut és csak nézett rám.
Nézett, avval a meleg-barna csillogó szemével, ami könnybe lábadt örömében. Nem tudtam sírni régen már, de akkor szégyen nélkül peregtek az én könnyeim is.
Éreztem, hogy itt van, köztünk van, aki ezt a boldogságot elhozta nekünk.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó